Zoltayné Paprika Zita: Mindnyájan Kindler József köpenyéből bújtunk elő

Zoltayné Paprika Zita: Mindnyájan Kindler József köpenyéből bújtunk elő

A Tanár Urat – mert mi így hívjuk Kindler professzor urat a Döntéselmélet Tanszéken – egészen fiatalon, még egyetemista koromban ismertem meg. 

A döntéselmélet iránti érdeklődésem lényegében a véletlennek köszönhető. Ahogy azt minden rendes diák teszi az egyetemi tanulmányok során esedékes specializálódáskor, közvélemény-kutatást végeztem a felsőbb évesek körében. Azt akartam megtudni, hogy melyik tanár „jó fej”, vagyis érdemes arra, hogy szakszeminárium-vezetőnek válasszam. Sokak egybehangzó véleménye az volt, hogy Chikán Attila „nagyon jó fej”. Kiderült azonban, hogy olyan témákkal foglalkozik, amelyek engem nem hoztak túlzottan lázba: logisztika, készletezés stb. Mivel azonban ragaszkodtam Chikán Attilához, rövid úton kitaláltuk, hogy van egy másik terület, ami őt érdekli, nekem viszont fogalmam sem volt róla, vagyis nagyon izgalmasnak tűnt, így kötöttem ki a döntéselméletnél. 

Attila javasolta, hogy a leggyorsabban úgy áshatom bele magam a számomra új diszciplínába, ha „áthallgatok” a másik partra, a BME-re, ahol Kindler tanár úr ilyen témájú kurzust vezetett akkoriban. Igen, régen erre is volt lehetőség, még jóval Bologna előtt. Arra már nem emlékszem, hogy ennek az „áthallgatásnak” mi volt a hivatalos formája, de a következménye nyilvánvaló lett: olyan területre kerültem, amely egész további életpályámat meghatározta. Tetszett, amit a túlparton hallottam, például a komplex rendszerek vizsgálatáról, ami azt bizonyította számomra, hogy az a sok matek, amit akkoriban tanultam, nem teljesen fölösleges, még jó lehet valamire, többek között komplex rendszereket lehet vele vizsgálni...

A következő fontos fejezet a tanár úrhoz való szakmai kapcsolódásban az OMFB Rendszerelemzési Irodájához kötődik. A végzés után kerültem ide, s gyakorlatilag hét évig dolgoztam elemzőként Vári Annával és Vecsenyi Jánossal, Kiss István vezetése alatt. A tanár úr sokszor megfordult a Martinelli téren (ma Szervita tér), a gyönyörű, mozaikképes épület templomra néző szobáiban. A IIASA-val való együttműködés nyitotta meg a lehetőséget, hogy a kollégák és a tanár úr hatására a kockázatelmélettel kezdjek el foglalkozni. A nyolcvanas években nagy szám volt a legfrissebb nyugati irodalmakhoz hozzáférni, ami a REI-ben megadatott. Nagyon jó kis műhely volt, amelyben Kindler tanár úr meghatározó szerepet játszott külső tanácsadóként. Kiss István nagy tisztelettel és barátsággal vonta be a tanár urat a REI különböző projektjeibe.

A tanár urat rendkívül kreatív embernek ismertem meg, akit mindig hajt a kíváncsiság. Lenyűgöz a tájékozottsága, s az, hogy mennyire „jó orra” van az új kutatási lehetőségek, izgalmas kérdések, újdonságok felfedezésére. A REI-ben sokszor viccelődtünk azzal, hogy csak az a fontos, amiről Kindler tanár úr már beszélt. Ma sem tudom, hogy az internet előtti időkben, a legnagyobb tudományos embargós időszakban honnan tudta követni a világban zajló legfontosabb tudományos eredményeket. Néha azt gondoltam, hogy párhuzamosan haladt a befutott szerzőkkel, mint pl. Slovic, Fischhoff vagy éppen Tversky és Kahneman, s ő maga is kitalálta ugyanazt, amit a legnagyobbak. 

Meghatározó hatással volt rám. Ha arra gondolok, hogy az első magyarországi Döntéselmélet című könyvet milyen lelkesedéssel írtuk a vezénylete alatt Pápai Zolival és Nagy Péterrel, nem kétséges, hogy a hazai döntéselmélet szempontjából mindenképp iskolateremtő szerepe volt. Amikor érdeklődése a környezettudományok felé fordult, számomra nyilvánvaló volt, hogy át kell vennünk a stafétabotot, s tovább kell fejleszteni a döntéselméletet. Először ezt a Vállalatgazdaságtan Tanszék csoportjaként tettük meg, majd 2005. július 1-től – hivatalosan – immáron a Döntéselmélet Tanszék tagjaiként. A 2002-ben kiadott Döntéselmélet című könyvünk az első, a tanár úr által szerkesztett Fejezetek a döntéselméletből című könyv nyomdokain haladt tovább.

A tanár úr a kockázatelmélet avatott szakértőjeként tökéletesen tisztában volt a repülés veszélyességének alacsony kockázatával, mégis legendásan idegenkedett tőle. Pedig sok helyre, például távoli országokban tartott konferenciákra a repülőgép a legkézenfekvőbb eljutási lehetőség. A nyolcvanas évek vége felé az angliai Cambridge-ben volt egy nívós döntéselméleti konferencia, aminek persze a tanár úr sem tudott ellenállni. Eljött, de az elveit nem adta fel: a repülő helyett a vonatot választotta. Nagyon jól éreztük magunkat Angliában, a konferencia remek volt. Emlékszem, hogy a tanár úr azt mondta, ennél rosszabb konferenciára nem is érdemes elmenni.

A jövő generációnak Kindler tanár úr fáradhatatlan kíváncsiságát ajánlom leginkább a figyelmébe. Óriási munkát végzett azzal, hogy a döntéselméletet Magyarországon ismertté tette. Számos döntéselméleti kifejezés magyar változatát ő találta ki. Iskolateremtő hatása megmutatkozik azok nagy számában, akik mesterüknek tekintik őt – köztük én is. Mindig sok fiatal vette körül, mivel lebilincselő személyisége vonzotta az általa művelt témák iránt érdeklődőket. 

A mai napig érdemes figyelemmel kísérni, hogy a tanár urat éppen milyen kérdés foglalkoztatja. Biztosak lehetünk abban, hogy az a téma a közeljövőben fontos lesz és sokakat fog érdekelni. Ugyancsak példaértékű a tanár úr olvasottsága, ami a publikációiból is kitűnik. Ráadásul ez a nagyfokú tájékozottság a szakirodalom mellett a klasszikus irodalomra is kiterjed. 

A tanár úr a legjobb példája annak, hogy a szellem mellett a testet is karban kell tartani. Emlékszem arra a piknikre a dunakeszi házuk kertjében, amikor puszta kézzel hasított szét cserepeket. Hányat is, azt már nem tudom. De idézhetném azt a libamájpástétomot is, amelynek titkos receptjét nem árulta el, pedig ez a fogás volt a Vállalatgazdaságtan Tanszék karácsonyi bulijának legkedveltebb fogása. 

A tanár úr színes egyénisége, világra való nyitottsága példaértékű, jól járnánk, ha életfilozófiája is iskolateremtővé válna.