Dr. Erdősi Gyula
Az írás a Pontus Kft. gondozásában, Budapesten, 2025-ben megjelent, ISBN 978-615-82439-2-6 azonosítójú kiadvány gondolatmenetére épül. A kötetet Dr. Palkovics László számára ajánlottam, és a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának 200. évfordulója előtt tisztelegve fogalmaztam meg benne a magyar oktatás megújításának néhány gondolatát, különös tekintettel a mesterséges intelligencia alkalmazására.
Az iskola a jövő műhelye. Itt formálódik az a gondolkodás, tudás és együttműködési kultúra, amellyel a következő nemzedék alakítani fogja a világot. A mesterséges intelligencia megjelenése ezért az oktatás egészét érintő kérdés: hogyan tanulunk, hogyan kérdezünk, hogyan kapcsoljuk össze tapasztalatainkat, és hogyan jutunk el a felismeréstől az alkotásig?
„Az AI az intuíció nyelve” számomra azt jelenti, hogy a mesterséges intelligenciával folytatott párbeszéd segíthet megfogalmazni, kibontani és megvizsgálni azt, amit kezdetben csak megérzünk. Az AI az angol Artificial Intelligence rövidítése, magyar megfelelője a Mesterséges Intelligencia, az MI. Egy gondolatcsírából kérdés, a kérdésből párbeszéd, a párbeszédből megoldási lehetőség születhet. Az emberi intuíció így a közös gondolkodás kiindulópontjává válik.
Az MIA elnevezés több, egymáshoz kapcsolódó jelentést hordoz: Mesterséges Intelligencia Asszisztens, MIAIntuíció és MIAlkotótárs. Ezek a fogalmak együtt jelölik azt az oktatási és alkotási megközelítést, amelyben az ember, a közösség és a technológia kölcsönösen támogatja egymást.
A MIAIntuíció az emberi megérzések, tapasztalatok és az MI által felkínált összefüggések találkozása. Az MIAlkotótárs a párbeszédben és a közös alkotómunkában kap szerepet. Az MIAlkotótárstúdió teret és szervezési keretet ad az együttműködésnek: olyan műhely lehet, ahol diák, tanár, szülő és MI közösen kutat, kérdez és kísérletezik. A MIAIskola pedig mindezt a tanulás mindennapi gyakorlatába illeszti. E fogalmak fejlődési spirálban kapcsolódnak össze. Az intuíció elindítja a közös gondolkodást, a gondolkodás alkotáshoz vezet, az alkotásnak a stúdió ad teret, az iskola pedig folyamatossá és közösségivé szervezi ezt a tevékenységet. A tapasztalatok új kérdéseket ébresztenek, és a spirál következő fordulata már az előző eredményeire épül.
A BME-n 1980-tól kezdve fejlesztettünk és alkalmaztunk csoportos szellemi alkotótechnikákat. Munkánk középpontjában a szervezés, a módszerek és a közös gondolkodás állt. A mérnöki szemlélet és a pedagógiai hivatás összekapcsolódott: azt kerestük, hogyan lehet az emberek különböző tudását és tapasztalatát közös problémamegoldó folyamattá szervezni.
Akkor a személyes találkozások adták ennek elsődleges keretét. Ma a fizikai műhelyekhez online tudásmegosztás, digitális közösségek és mesterséges intelligenciával támogatott alkotóterek kapcsolódhatnak. Az alapfeladat továbbra is az együttműködés megszervezése, az eszközök azonban új lehetőségeket nyitnak. Ezt a fejlődést foglalja keretbe a HIT-modell: Hálózat – Innováció – Tudásközösség. A hálózat összekapcsolja az embereket, közösségeket és technológiai eszközöket. Az innováció a közös gondolkodásból születő, megvalósított és értéket teremtő újdonság. A tudásközösség pedig megőrzi, megosztja és továbbfejleszti az együtt megszerzett tudást. Az oktatási intézményekben ebbe az alumni, a korábbi hallgatók közössége is bekapcsolódhat.
Az oktatás megújulásához e három elem összehangolt működésére van szükség. A kapcsolatból együttműködésnek, az együttműködésből alkotásnak, az alkotásból közösen használható tudásnak kell születnie. Ehhez tudatos szervezés és áttörésmenedzsment szükséges.
A mesterséges intelligencia új tanulási lehetőségeket kínál: segíthet a magyarázatok személyre szabásában, a gyakorlásban, az információk rendszerezésében és különböző megoldási utak összehasonlításában. Ezek pedagógiai értéke attól függ, hogyan építjük be őket a tanulásba, és hogyan kapcsoljuk össze a tanuló önálló munkájával, a tanári mentorálással és a közösségi alkotással.
A javasolt tanulási környezet három egymást erősítő alapra épül. Az egyik a személyre szabott tanulás, amely figyelembe veszi az egyéni fejlődési igényeket. A másik a fejlesztési témákra és valós problémákra épülő képzés, amelyben a tanulók alakíthatják saját tanulási útjukat. A harmadik a közös innováció és alkotómunka, amely személyes és virtuális közösségekben egyaránt kibontakozhat.
A magyar nyelvben az „MI” különösen kifejező: egyszerre rövidítése a mesterséges intelligenciának és jelölője a közösségnek, a többes szám első személyének. Számomra ez jelképes találkozás. Arra emlékeztet, hogy a technológia lehetőségeit az emberi közösség szolgálatába kell állítanunk. A „mi” ebben az értelemben az összetartozás és a közös felelősség szava is.
A magyar iskolateremtők öröksége ehhez szellemi alapot adhat. Simonyi Károly munkássága különösen közel áll hozzánk. Mérnökként, fizikusként és pedagógusként a tudományt a kultúra egészébe helyezte. A fizika kultúrtörténete arra is példát ad, hogyan kapcsolhatók össze különböző tudásterületek egy átfogó gondolati rendszerben. Az oktatás megújításában ezt az összekapcsoló szemléletet érdemes továbbvinnünk.
Az intuíció az alkotó gondolkodás fontos kiindulópontja. Gyakran előbb érzékelünk egy kapcsolatot vagy megoldási lehetőséget, mint ahogy pontosan meg tudnánk magyarázni. Tapasztalataink egy része nehezen önthető szavakba: tudjuk, hogyan közelítsünk egy helyzethez, mégsem tudjuk azonnal kimondani, miből fakad ez a tudás.
A megérzést azonban ki kell bontani, meg kell vizsgálni és próbára kell tenni. Ebben a folyamatban válhat jelentőssé a csoportintuíció. Egy közösség tagjai eltérő tapasztalatokat és nézőpontokat hoznak magukkal. Amikor ezek találkoznak, olyan felismerések is megszülethetnek, amelyekhez külön-külön nehezebben jutottak volna el.
A csoportintuíció tehát a közös gondolkodás során kialakuló felismerésekre utal. Kibontakozásához szükség van bizalomra, figyelemre, megfelelő kérdésekre és olyan moderálásra, amely minden résztvevőnek lehetőséget ad a hozzájárulásra. A közösség akkor tud alkotni, ha a különböző véleményeket megvizsgálja, az ötleteket továbbfejleszti, és a döntések indokait is feltárja.
Az oktatásban ez a szemlélet a kérdezést, az együttműködést és a problémamegoldást helyezi előtérbe. A diákok megtanulják megfogalmazni saját gondolataikat, megérteni egymás szempontjait, ellenőrizni az állításokat és felelősséget vállalni a közös eredményért. Az iskola így a tudás megszerzésének és alkalmazásának közösségi műhelyévé válhat.
Az MIAIntuíció modellben az embercsoport és a mesterséges intelligencia egymást segítve dolgozik. Az MI támogathatja az információgyűjtést, a rendszerezést, az alternatívák kidolgozását és az összefüggések feltárását. Az emberek megfogalmazzák a célokat, értelmezik az eredményeket, mérlegelik az értékeket és vállalják a döntések felelősségét.
Az együttműködés spirális folyamat: kérdezünk, választ kapunk, ellenőrzünk, pontosítunk, kipróbálunk, majd a tapasztalatok alapján új kérdést teszünk fel. A megérzésből megfogalmazott gondolat lesz, a gondolatból vizsgálható javaslat, a javaslatból megvalósítás. A megvalósítás tapasztalata pedig újabb felismerésekhez vezet. Ez a megközelítés több oktatási szinten is kipróbálható. Középiskolában a projektalapú tanulás részeként a diákok közösen dolgozhatnak valós feladatokon. Egyetemen különböző szakterületek hallgatói kapcsolhatják össze tudásukat MI-eszközökkel támogatott fejlesztésekben. A kutatásban a szakmai tapasztalat, a közösségi mérlegelés és az adatelemzés együtt segítheti az új kérdések és megoldások kidolgozását.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem e folyamat egyik kezdeményező műhelye lehet. Olyan kísérleti programokra lenne szükség, amelyekben világos célok, értékelési szempontok és visszacsatolások mellett vizsgáljuk az ember–MI együttalkotás eredményeit. A tapasztalatokra építve lehetne továbbfejleszteni a tanárképzést, az együttműködési módszereket és az intézményi gyakorlatot.
A csoportos szellemi alkotótechnikák ehhez használható módszertani alapot kínálnak. Az ötletroham, az írásos ötletgyűjtés, az analógiák keresése, a különböző nézőpontok tudatos alkalmazása vagy a javaslatok közös rangsorolása mind segítheti az alkotófolyamat egy-egy szakaszát. A megfelelő módszert a feladathoz és a csoporthoz kell megválasztani.
Egy új alkalmazás fejlesztésekor például más szempontot hoz a mérnök, a tervező, a felhasználó és a pedagógus. A közös munka során ezekből új megoldási lehetőségek születhetnek. Az MI további változatokat javasolhat, rendszerezheti a felvetéseket és kérdésekkel segítheti a hiányok felismerését. A csoport ezután értékeli, kipróbálja és továbbfejleszti az elképzeléseket.
A digitális környezet a korábban alkalmazott alkotótechnikáknak új gyakorlóteret ad. A személyes műhelymunkát online együttműködéssel, megosztott felületekkel és élő bemutatással lehet összekapcsolni. A cél olyan oktatási kultúra kialakítása, amelyben az alkotótechnikák rendszeresen alkalmazott gyakorlattá válnak.
Ebben helyük lehet az MIAIntuíció-teamek közötti versenyeknek is. A közös kihívás ösztönözheti a felkészülést, az ötletek kipróbálását és a megoldások bemutatását. Osztályok, iskolák és régiók csoportjai dolgozhatnának hasonló feladatokon, majd megoszthatnák egymással eredményeiket és tapasztalataikat.
Az értékelésben a kész eredmény mellett az alkotófolyamatot is figyelembe kell venni: hogyan kérdezett a csoport, hogyan használta az MI-t, miként ellenőrizte a válaszokat, és hogyan dolgoztak együtt a résztvevők? Így a verseny a közös tanulás és a fejlődés alkalma lehet. A megfelelő kihívás, az elérhető cél és a visszajelzés az alkotás örömét is erősítheti.
A tanár ebben a környezetben szervező és mentor. Segíti a probléma megfogalmazását, támogatja az önálló gondolkodást, figyeli a csoport működését és irányítja a közös értékelést. Ehhez módszertani felkészülésre és olyan pedagógusközösségekre van szükség, amelyek saját tapasztalataikat is megosztják egymással.
Az alkotó ökoszisztéma tere az otthonra is kiterjedhet. Az MIAlkotótárstúdió (MIAIs) létrehozásának gondolatát személyes élmény is ösztönözte: unokámmal, Ács Vilivel és az MI-vel folytatott beszélgetéseinkben megtapasztaltam a közös kérdezés és alkotás örömét. A kíváncsiság újabb kérdéseket indított el, a válaszokat továbbgondoltuk, és közben mindannyian tanultunk. Egy családi alkotóműhely egyszerű eszközökkel is elindulhat. A meglévő telefon, tablet vagy számítógép mellett témára, időre, figyelemre és elkötelezettségre van szükség. Az otthoni műhelyek összekapcsolódhatnak az iskolával, a pedagógusokkal és más családokkal. Így az egyéni érdeklődésből közösségi tanulás bontakozhat ki.
A gyermekek kíváncsisága ennek természetes kiindulópontja. Kérdéseikkel felfedezik a világot, a felnőttek feladata pedig az, hogy kísérjék és támogassák őket. Az új technológiák használatában is szükség van erre a közös tanulásra: gyermek, pedagógus és szülő együtt alakíthatja ki az értelmes, életkornak megfelelő gyakorlatot.
Ady Endre sorai számomra személyes emléket is hordoznak, mert a budai Toldy-gimnáziumban a tábla felett olvashattuk őket:
„Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.”
A derűs iskola gondolata ma is irányt adhat. Olyan iskolát érdemes építenünk, amelyben a tudás közösségi élmény, a kérdezés természetes, és a tanulók megtapasztalhatják saját alkotóképességüket.
A közös alkotás új tere lehet a digitális színpad is. Itt a résztvevők bemutatják gondolataikat, megoldásaikat és alkotásaikat, a közönség pedig kérdezhet, reagálhat és hozzájárulhat a továbbfejlesztéshez. A bemutatás így a tanulási folyamat része lesz.
A TikTok élő közvetítését ebben a szemléletben lehetséges digitális színpadként és közösségi műhelyként értelmezem. A moderátor keretet ad a beszélgetésnek, a megszólalók megosztják gondolataikat, a közönség kérdései pedig új szempontokat hozhatnak. Az MI válaszai külön eszközön vagy megjelenített tartalomként kapcsolhatók be a folyamatba.
A pedagógiai értéket a közvetítés megszervezése adja: milyen kérdést vizsgálunk, hogyan választjuk ki a hozzászólásokat, hogyan ellenőrizzük az állításokat, és mire használjuk a visszajelzéseket? Egy előre elkészített podcast, kép vagy videó elindíthatja a beszélgetést, amelyből közös elemzés és új alkotás születhet.
A digitális laboratórium és a digitális színpad egymást kiegészítő terek. A laboratóriumban közösen kutatunk, kísérletezünk, ötleteket fejlesztünk és megoldásokat próbálunk ki. A színpadon bemutatjuk az eredményeket, párbeszédet kezdeményezünk, és visszajelzéseket gyűjtünk. Ezekkel térünk vissza a laboratóriumba, hogy továbbfejlesszük az alkotást.
Így alakul ki a fejlődési spirál: közös alkotás, bemutatás, párbeszéd, új tudás, továbbfejlesztett alkotás. A digitális színház élményszerű keretet, az MI alkotást támogató lehetőségeket, a közös kihívás pedig célt és ritmust adhat a folyamatnak. A fizikai és a virtuális találkozások összehangolása a szervezőmérnök és a pedagógus közös feladata.
A tudásközösségek jelentősége az oktatáson túl a társadalmi részvételben is megjelenik. Egyetemek, alumnihálózatok, szakmai és helyi közösségek kapcsolódhatnak össze közös ügyek vizsgálatára. Tudásukkal segíthetik a problémák feltárását, az alternatívák kidolgozását és a döntések következményeinek megértését.
Az „Alma Mater Parlament” gondolatát ilyen társadalomszervezési lehetőségként vetem fel: miként kaphatna nagyobb szerepet a szakértelem, a közösségi felelősség és a nyilvános mérlegelés? E megközelítésben a tudásközösségeknek nyitottnak kell lenniük a különböző tapasztalatokra, és hozzáférhetővé kell tenniük saját munkájukat. Az MI az elemzést és a tájékozódást támogathatja, a közösségi döntések felelősségét az emberek viselik.
A jövő szolgálatához olyan fiatalokra van szükség, akik képesek kérdezni, önállóan gondolkodni, együttműködni és felelősen alkotni. Az MIAIntuíció, az MIAlkotótárs, a digitális laboratórium és a digitális színpad ennek megszervezéséhez kínál fogalmi és gyakorlati keretet.
Az iskola akkor válik az alkotó kultúra műhelyévé, amikor a kíváncsiságból kérdés, a kérdésből közös gondolkodás, a gondolkodásból megvalósított alkotás születik. A tanuló, a pedagógus, a család, a tudásközösség és az MI együtt építheti ezt a folyamatot.
Az AI az intuíció nyelve: segít formát adni a megérzésnek, hogy abból közösen megvizsgált gondolat, megvalósítható megoldás és értékteremtő alkotás szülessen.
Alkotó ökoszisztéma – MIAlkotótárs – Alkotó kultúra.
Dr. Erdősi Gyula
Okleveles villamosmérnök, mérnöktanár, gazdasági mérnök, az Iskolateremtők című könyvsorozat alapítója és szerkesztője
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése