Nobilitas naturalis iskolateremtő műegyetemi professzorok

A PONTUS kiadó gondozásában az “ISKOLATEREMTŐK” könyvsorozatban megjelent kiadványokban a tanítványok, a munkatársak, a barátok és a tisztelők három kiváló emberre, a műegyetem tanáraira, Ladó Lászlóra, Kindler Józsefre és Simonyi Károlyra emlékeznek.

Wilhelm Röpke szavaival élve mindhárman nobilitas naturalis-ok (természetes nemesek) voltak. Életútjuk, indíttatásuk és végzettségük különböző; a közös bennük az, hogy legfőbb feladatuknak a jövő generációinak nevelését tartották. Elveiket nehéz helyzetükben sem adták fel, és mindig hittek az ország felemelkedésében. Példát mutattak egész életükkel, amelyre jellemző volt a lemondásokkal teli, közösségért végzett munka, a vitathatatlan jellemesség, a rendszerszemléletű gondolkodás, a makulátlan magánélet és az igazságért való bátor és rendíthetetlen kiállás.

50 éves a szervező mérnökképzés

Ladó László (1919-2007) már a hatvanas években felismerte, hogy az országnak nagyon sok műszaki, gazdasági és szervezési problémák felismerésében és megoldásában járatos, komplex problémák megoldására is alkalmas, képzett szakemberre lesz szüksége. Kitűnő tanár volt, kontaktust keresett és talált mindig hallgatóságával, a

passzív résztvevőket aktivizálta azzal, hogy rendre bevonta őket a tananyag feldolgozásába. Mindig csapatban dolgozott. Szerette a fiatalokat. Megosztotta velük elképzeléseit, figyelemmel kísérte törekvéseiket. Csapatkapitányként segítette munkájukat és szívesen menedzselte azokat, akikben fantáziát látott. Nem szeretett jósolni, de tudta, hogy az általa elültetett fák magasra fognak nőni. Az élet őt igazolta. Nem lehet nagyobb elismerés a mesternek, mint hogy tanítványai túlszárnyalják. Az oktatásról való elképzelései valósággá váltak az egyetemi képzésben. Karok, szakok jöttek létre. Özönlenek az egyetemi hallgatók a mérnök-menedzserképzésre, nemcsak a Műegyetemre, országosan többszörös a túljelentkezés. A könyvírást nem tekintette munkának, hobbija volt. Minden szabadidejét ennek szentelte, több tucat könyvet és kétszáznál is több publikációt írt. Alapműveire: Szervezéselmélet és -módszertan, A vezetés szervezési funkciója, A komplex iparvállalati tervezés módszertana, Teljesítmények és ráfordítások (tervezés, mérés, értékelés) nagyon sokan hivatkoznak még ma is.

Kindler József (1929-2010) az egyetem elvégzése után az iparban dolgozott. Külföldi tanulmányútja során megszerzett komplex problémaközelítési, rendszerelméleti és menedzsmentoktatási tapasztalatai, továbbá kitűnő, lényeget meglátó tehetsége segítették abban, hogy határozott állásfoglalását és tudományosan megalapozott nyílt beszédeit, kiáltványait megfogalmazza, amelyek nemcsak a problémák felszínre hozására törekedtek, hanem megoldásukra is. Vezető oktatóként elsőként vezette be a BME gazdaságimérnök-oktatásba a team munkát és módszereit, az írásbeli vizsgáztatás tesztrendszerét, a komplex feladatok egész éven át folyó konzultálását, a projektmenedzsmentet. Sokat foglalkozott a vezetési és szervezési ismeretek hazai oktatásának reformjával, megújításával. Az ehhez kapcsolódó publikációkban nemcsak a céllal, a folyamattal, a szervezettel kapcsolatos kérdéseket vetette fel, hanem a feltételrendszer problémáira is felhívta a figyelmet. Különösen fontosnak tartotta a tudományosan megalapozott oktatás és a gyakorlat egységét. Nem lehet egyetemi padsorokból frissen kikerülve, gyakorlat nélkül menedzsmentet oktatni, vallotta. Nem ismerhetik, és nem oktathatják a vezetést azok, akik soha nem élték át sem főnökként, sem beosztottként a vezetésben felmerülő problémákat, mert ez a kérdések formalizált, egyoldalú közelítését eredményezi. Iskolája létrehozása mellett a nemzetben való gondolkodás elkötelezett híve volt. Szociális érzékenysége, önzetlen segítőkészsége révén számtalan közéleti feladatot vállalt el. Több száz publikációt írt, közöttük vannak alapkönyvek – Rendszerelmélet. Válogatott tanulmányok,

Komplex rendszerek vizsgálata. Összemérési módszerek – és ismeretterjesztő írások is.

A Kindler könyv előszavát Sólyom László köztársasági elnök írta. A mellékletben felsorolt barátok, tisztelők, munkatársak és tanítványok történetei mutatják be a nobilitas naturalis iskolateremtő professzorok életét és munkásságát.

Részletek az iskolateremtő professzorok című kötetekből

Aki már megpróbálta magára vonni közel háromszáz fiatalember figyelmét a tanári asztal tábla felőli oldaláról, az tudja, mi szükséges a sikerhez. Kell hozzá érdeklődésre számot tartó mondandó, megfelelő időpont és nem utolsósorban olyan egyéniség, aki megjelenésével, modorával, teljes személyiségével magára tudja irányítani a figyelmet (Bálint Sándor).

Dunántúlon van a Jeli Arborétum, amit gróf Ambrózy-Migazzi István 1922-ben kezdett kialakítani. A hely kiválasztásában Ambrózy Malonyán szerzett tapasztalataira támaszkodott. Figyelembe vette a talajszerkezeten kívül a szubalpin és a mediterrán hatás együttes jelenlétét, amely esetenként az örökzöld lomblevelűek túlélésének záloga. Ladó professzor úr is a tudósok gondosságával járt el tudományos munkássága helyszínének kiválasztásakor, „feltárta a talajt”, megállapította minőségét, felfedezte a legjobb terepet, a Műegyetemet, és sok-sok „fenyőt” ültetett el. Ma már fenyőerdő zöldell az ország minden nagy egyetemén. Ladó professzor úr nagy álmának megvalósítása húsz évet vett igénybe. Csapatban dolgozott. Csapatkapitányként munkatársait képezte, nevelte. Szerette a fiatalokat, ahogy öregedett, egyre inkább. Bevonta őket ötleteibe, figyelemmel kísérte törekvéseiket. Segítette munkájukat és szívesen menedzselte azokat, akikben fantáziát látott. Nem szeretett jósolni, de tudta, hogy az általa elültetett fák magasra fognak nőni. Nőttek is. E könyv erről szól (Erdősi Gyula).

Az eszmék, nézetek, beszédek mostani zűrzavarában, különösen, ha figyelembe vesszük egyes nemes fogalmak szándékos lejáratását, az „úriemberség” a mai napi kicsinyes, nézetfeladó ügyködések során elveszti a régi, tartalmas, megalkuvásmentes jelentését. Márpedig dr. Ladó ebben az elfeledett értelemben úriember volt és marad is mindazok szemében, akik ismerhették. Csakhogy miképpen válik azzá? Olyan kérdés ez, amelyre nem egyszerű felelni és nézetem szerint a neveltetésen kívül az egyéniség a meghatározó, amely egyedi, vagyis Ady költői szavainak értelmében önrendelkezésű, autonóm individuumról van szó: „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek.”

(Kindler József)

Munkássága azért válhatott időtállóvá, mert kutatási témái politikasemlegesek voltak. A költség, a ráfordítás, a fedezet, a teljesítmény, a mérés, a vezetési funkciók és sorolhatnám a kulcskategóriákat, Ladó Lászlónál objektívek, eredeti jelentésüknek megfelelőek és nem „alkalmazkodóak” voltak. Ennyiben, nyugodtan mondhatjuk, megelőzte korát és azok közé a tudósok közé sorolható, akik a rendszerváltást, a piacgazdaságra való áttérést lényegesen megelőzően kutattak, tanítottak, képviseltek csak jóval később általánossá váló összefüggéseket (Mészáros Tamás).

Nekem, és sokunknak, „csak” a személyes ismeretség, ritkább, alkalomszerű találkozások, esetleg közös vagy átfedő körök jutottak – mint például a Duna Kör. Akkor jóval fiatalabb volt, mint én most – de egyértelműen a „nagy öregek” közé tartozott. Azóta is mindig régimódi viharkabátos alakja jelenik meg előttem – s a belőle áradó meggondoltság és megalapozottság. Bizony, ahhoz, hogy mindenben helyes mértéke van, hozzátartozott az is, hogy a végeláthatatlan viták és tanácskozások közepén fogta a kalapját, hogy megy a vonata. Amikor később a Kovász egy-egy száma kezembe került, ugyanez a csendes és megbízható öröm támadt fel bennem, Rá gondolva. Jó, hogy a tisztelgő emlékezéseket ő maga fogja keretbe: egy életrajzi beszélgetés és egy egyetemi kordokumentum nagyon is világossá teszi a külsős olvasók számára, kit köszönt ez a kötet

(Sólyom László).

Az ajtón belépvén, ma is látom lelki szemeim előtt! Sugárzó, tekintélyt parancsoló személyiségnek érzékeltem! Hát, még amikor belefogott az előadásába, szavai, szakmai lelkesedése magával ragadó volt! A tantárgyának keretében az akkor nagyon is új, szinte merész – később már több nemzedéknyi mérnök, szervező, tanácsadó szakember által, napjainkban is ismert és használt - KIPA módszerrel ismertetett meg bennünket!

(Noszkay Erzsébet)

Kindler professzor úr kiváló és színes előadó volt. Lényegre törő és közérthető stílusban beszélt a komplikált témákról is. Számomra különösen érdekesek voltak a döntéselméletről szóló előadásai. Sokat tanultam tőle, és nem csak módszerekben, hanem ami a legfontosabb, szemléletben is. Ma teljesen természetes a műszaki ismeretek mellett a gazdasági ismeretek oktatása és elsajátítása. Akkor ez újdonság volt, és ebből adódóan mérnök egyetemi hallgatóknak nagyon hasznos. Ma is hálatelt szívvel gondolok Kindler professzor úrra, akinek nagyon sokat köszönhetek. De ami a legfontosabb és nagyon példamutató, hogy Dr. Kindler József professzor úr egy tisztességes nemzeti érzésű magyar ember

(Bogsch Eric).

Hogyan tanított? Ahogy a mesterek. Az igazi mester locsogás, fontoskodás helyett van. Nem egyszerűen ismereteket ad át, hanem önmagát. Itt vagyok, ilyen vagyok, így élek, ezt teszem, azt kerülöm. Ezért az igazi mester sosem hazudik, miként a Mester is igaz…Közös kölykeik anyjukat húzták-vonták a mai embergyerekekhez hasonlóan. Ám amikor nagyon elszemtelenedetek, szóval pofonért koldultak, akkor Bugritól megkapták a helyrebiccentő kaffantást

(Czakó Gábor).

Hihetetlen ereje van Kindler Jóskának. Évtizedek óta nemhogy egyszerűen zászlóvivője a haladásnak a szó legnemesebb értelmében, de zászlók egész erdejét lobogtatja. Zászlót bontott

a közgazdaságtan emberi arcának a tudományba való beemelése mellett;
az egzaktságnak, a mérésnek a valóság elemzésében betöltött jelentőségéért;
a rendszerelmélet fontossága mellett, a specializált süketség terjedése ellen, az átfogó szemlélet érdekében;
a döntés, mint emberi tevékenység természetének megismeréséért;
az etika társadalmi és gazdasági szerepének elismeréséért;
a környezettudatos magatartás fontosságáért, annak ésszerű megközelítéséért;
az elvhűség és a tolerancia erkölcsi és gyakorlati együtteséért.

Hogy csak néhányat soroljak, azokat, amelyek számomra talán a legfontosabbak. A felsoroltak egyenként is elvezetnek az emberiség jó néhány sorskérdéséhez – s Kindler mindezekben fontosat mondott. S nemcsak zászlóbontó, zászlóvivő is: az általa felvetett sorskérdésekben erősen lehetett hallani a hangját, érezni a jelenlétét, no meg azt, hogy mögötte is, (de szembe is) jönnek…. Lehet vele nem egyet érteni bizonyos kérdésekben - de egy értelmes ember számára megkerülhetetlen, hogy végiggondolja azt az álláspontot, mondanivalót amit ő képvisel. Egészen hihetetlen probléma-érzékenysége van. Én mindig áhítattal hallgatom, nagyon sokat tanultam tőle. Gondolatokban is, magatartásban is (Chikán Attila).

50 éve indult a nappali szervező mérnök képzés!

Egymás között sokszor a szakot “rendszerszervező” szaknak hívták, ezzel kifejezve, hogy azokban az években a vállalatoknál jelentős igény volt a “helyi” integrált számítógépes információs rendszerek létrehozására, a jelenlegi célkitűzés “hálózatos” digitális transzformáció széleskörű és tömeges megvalósítása.

Simonyi Károly (1916-2001)

Simonyi Károly akadémikus magáról azt vallotta: „Én pedagógus vagyok, szervezőmérnök…….”

A szakma definiálása a gépészmérnöktől, az atomfizikustól sokunk számára meghatározó!

A fáklya fényét, útmutatását és kisugárzását be lehet fogadni és el is lehet utasítani, Simonyi Károllyal is mindkettő megtörtént. Élete tükre ezeknek az elfogadásoknak, felemelkedéseknek, és egyúttal újrakezdéseknek és az elutasításoknak. Simonyi Károly fáklya volt, világított és légkört teremtett környezetében. Fénye és a felejthetetlen légkör, melyet maga körül teremteni tudott, egykori tanítványait, kései olvasóit ma is vonzza. Iskolaalapító, iskolateremtő egyéniség volt, mert követte az egyetlen Mestert, aki saját életében részesítette tanítványait. Ezért az ő élete ma is provokál, azaz követésre hív. Simonyi Károlyra is érvényesek az ószövetségi próféta, Dániel könyvének szavai: „Íme, a tanítók ragyognak, mint az égboltozat fénye, mint a csillagok tündökölnek, kik igazságra oktattak sokakat.” ( Dán 12, 3) (Várszegi Asztrik)