Henczi Lajos: Magvető, aki százszoros termést hozott

 

Henczi Lajos 

Henczi Lajos: Magvető, aki százszoros termést hozott

Mikor Erdősi Gyula barátom megkeresett, hogy írjak egy rövid „Ladó emlékezést”, mindenek előtt Ladó professzor úr szikár, katonás alakja jelent meg előttem, aki előadásain oly sokszor patika pontossággal kimért szakszerűséggel rajzolta fel számunkra az ÁKFN-struktúrát bemutató diagramot, s taglalta az Iparvállalati tervezés praktikáit. Gazdasági mérnökségem megszerzése idején hallgatója voltam. Néhányszor szűk körben – ha dicsekedni akartam – megkockáztattam, hogy Ladó- tanítványnak tartom magam. (Persze nem tudom, hogy ő mit szólna ezen állításomhoz?) 

Az emlékeim mélyebb rétegeit letapogatva Ladó professzor mellett a műszaki élet számos nagy alakja tűnik fel a műegyetemi személyes dokumentumfilmemen: Bajcsay Pál [Számítógépek programozása], Béda Gyula [Mechanika], Farkas Miklós [Matematika], Gillemot László [Anyagszerkezettan], Heller László [Műszaki hőtan], Kónya Albert [Elméleti fizika], Petrik Olivér [Finommechanika], Strommer György [Ábrázoló geometria], Vörös Imre [Gépelem]).

Annak indokait, hogy a gépészmérnöki diploma mellé gazdasági mérnök végzettséget is szereznem kellett, így szerencsés módon Ladó professzor úrtól elsajátíthattam – ha töredékes módon is – a tervező munka gazdasági jellegű dimenzióit is, az akkori mérnökképzésben érvényesülő túlzott műszaki filozófia és gyakorlati praxis szolgáltatta. 

Ma már főiskolai/egyetemi óráimon gyakran példálózok azokkal a paródia piacán is komoly sikerrel kecsegtető „esetekkel”, szituációkkal, melyek a klasszikus gépészmérnöki edukációm során, különösen a gyakorlati terepnek szánt Vörös Csillag Traktorgyárban (az egykori Hoffer traktorgyárban) a 70-es évek elején értek. A gyár „nagymellénnyel” rendelkező „főmérnöke” gyakran állt fel a „hordóra”, és nagy hangon hirdette a diplomamunkájukat készítő mérnökjelöltek előtt a pártpolitikától jócskán átitatott aktuális iparpolitikai felfogást, mely szerint: „Tanulják meg, hogy a Vörös Csillag Traktorgyárban nem olyan gépeket gyártunk, amit a mezőgazdaság igényel, hanem a mezőgazdaságban olyan korszerű traktorokat kell használni, amiket mi gyártunk”. Lám, jól megtanultam, mert ma is emlékszem rá szó szerint. Federico Fellini szerint a zavarosság, a képtelenség nem halálos, ha az ember jókedvűen közelít hozzá. Szerencsére már akkor is volt annyi józan eszem, hogy a bajuszom alatt mosolyogjak a kinyilatkoztatáson. Nehéz volt nevetés nélkül megállni, mert mint a kabaréban, záporoztak a gyár „főmérnökének” víziói: „Minden D4K az egy szeg a Massey Ferguson koporsójában”. Nos a Massey Ferguson-t minden bizonnyal keményebb fából faragták, mint a Vörös Csillag Traktorgyárat, mert a cég ma is talpon van (www.masseyferguson.com), traktorai és különböző mezőgazdasági termékei nagy népszerűségnek örvendenek a világ minden szegmensében.

Ilyen „gazdasági” előképzettséggel kerültem a Magyar Optikai Művekhez, mint kezdő mérnök. A műszaki fejlesztési főosztályon gőzerővel készítettük a vállalat távlati fejlesztési terveit, és közel 10 ezer főre becsültük a foglalkoztatottak létszámát a perspektivikus jövőben. A mai valós tényekre tekintve, melynek egyszerre voltam alakítója és elszenvedője, Kölcsey Ferenc himnuszának sorai jutna eszembe: Vár állott, most kőhalom. Kedv 's öröm röpkedtek …

A műszaki fejlesztési kérdések taglalása során gyakran kaptam olyan feladatokat, hogy: „Számítsam ki, hogy mekkora a gyár automata gépparkjának átlagéletkora”, „Tudna-e gyár 10 ezer ébresztőórával többet gyártani”, „Milyen nagyságú OMFB-hitelt kellene igényelni a műanyagszemüveg-lencsegyártás Mátészalkára történő telepítéséhez”, „Mennyibe kerül egy antikóra előállítása”, „Hány darabot gyártsunk a lyukszalagos beolvasóból, hogy elkerüljük a veszteséget” stb. Csupa olyan feladat amihez semmilyen kognitív kapaszkodót nem kaptam az öt éves gépészmérnöki képzés során. Talán mérnöktársaim nevében is mondhatom, hogy nem integrálódott belénk, hogy milyen költségvonzattal jár az a döntésünk, ha SKF csapágyat építünk be egy szerkezetbe, mikor esetleg a „Göcs” csapágy is untig elegendő lenne. Szerettünk a rajzokon KOR anyagszerkezeti megjelöléseket tenni. Lehet, hogy normál acéllal is tökéletesen működött volna a „kütyü”. Egyáltalán, miből adódik a költség, miután lesz egy gyártás nyereséges? Lehet-e nyereséges egy termék, vagy a nyereség fogalmát csak a vállalatra lehet értelmezni? Csupa olyan kérdés, aminek megválaszolásához gyártástechnológusként nem volt „lövésem”. A tudásommal nehezen kezelhető környezeti kihívások stimulálták a gazdasági mérnöki másoddiploma megszerzést.

Akkor is tudtam, ma már még jobban, hogy a szellemi szomjúság oltásához legcélravezetőbb, ha a tiszta forrásból merítünk. Erre a tiszta forrásra találtam rá Ladó professzor úr személyében, mivel a gazdasági mérnökképzés központi műhelyének az Ipari Üzemgazdaságtan Tanszék számított, ahol ő egyetemi tanárként, később tanszékvezetőként dolgozott.

Tőle tanultam meg, hogy van különbség költség és költség között, mivel az egyik lehet változó, míg a másik állandó. Szerencsés, ha az árbevétel a változó és állandó költségeken túlmenően még a nyereséget is fedezi. Jól definiálható összefüggés áll fenn a sorozatnagyság és az egységköltség között. AZ ÁKFN struktúra arra is jó lehet, hogy profit- és/vagy árbevételi célkitűzéseink legyenek, melyből visszaszámolható a szükséges sorozatnagyság. Költségeink tervezésekor akár „hármas becslést” is alkalmazhatunk, melyben jól megfér egymás mellett a realisztikus és pesszimista megközelítés.

Óráinak köszönhetően más gondolkozású mérnök – mondhatom bátran – más látású ember lettem. Kant jut az eszembe (Antropológiai írások), hogy a világ megértéséhez cselekvően részt is kell venni annak dolgaiban: „… járatosnak lenni a világ dolgaiban, illetve otthon lenni a világ dolgaiban … az egyik csak érti a játékot, melynek nézője volt … a másik részt is vett”. Úgy gondolom, hogy Ladó professzor úr segített otthon lenni a világban, s tudásával, személyiségével igyekezett hasznos résztvevőt faragni belőlem. Életvitelem – az idealisztikus felfogásból indulva szép lassan pragmatistává formálódott. Egyre inkább azt a tudást tekintettem hasznosnak, amit a mérnöki munkámban, és hétköznapi cselekedeteimben is érvényesíteni tudtam. Egyre inkább azt a valóságot kedveltem meg, amelyik a cselekvésben is gyökeret vert.

Búcsúzásul álljanak itt Lukács evangéliumának sorai:

Amikor egyszer a városokból kivonult nagy tömeg köréje gyűlt, ezt a példabeszédet mondta nekik: "Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett, eltaposták és az égi madarak fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek fölnőttek vele együtt és elfojtották. A többi jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott."

Budapest, 2008-10-29

Henczi Lajos