Asbóth Tibor: Együtt léptünk be a Tanszékre 1962-ben

 

Asbóth Tibor: 1962-ben együtt léptünk be a tanszékre! 

1962-ben, volt egyetemi évfolyamtársam, Máriás Tóni teljesen váratlanul felhívott telefonon, hogy egy TIT tanfolyamon (a fiatalabb korosztályok kedvéért: Tudományos Ismeretterjesztő Társaság, amely az iskolarendszeren kívüli „népoktatás” akkori körülmények közötti, nívósabb felnőtt-oktatási intézménye volt) tartsak helyette előadást. Amikor szabadkoztam, hogy én még ilyet nem csináltam, nem vállalhatom, akkor azt mondta, hogy küld anyagot, készüljek fel és biztosan sikerülni fog. Ráálltam, megtartottam az előadást. Később felhívott, mondta, hogy jó visszhangot kapott felőlem, és megkérdezte, nincsen-e kedvem bejönni az egyetemre? Ö a Műegyetem Ipari Üzemgazdaságtan tanszékén dolgozik, jelentkezzek a profnál. Fáth János tanszékvezető prof fogadott, elbeszélgetett velem, és már, mint félállásos gyakorlatvezető tanársegéd álltam fel szobájában, a mély karosszékből. Ami ez után következett, az már annak a felkészítő, ismeretbővítő, tudatformáló műhelymunkának a folyamata volt, amivel a tanszék belső és külső, idősebb és egykorú tanárai, előadói „gyúrták” alkalmassá az új jövevényeket arra, hogy mintegy fél év múlva a hallgatók elé léphessenek. Ezt az okítást a késő délutáni, esti órákban Máriás Tóni tartotta illetve vezette. Ekkor ismerhettem meg Fügedy Tamást, Kindler Józsefet, Susánszky Jánost, Harsányi Istvánt, Jancsók Ferencet, Kocsis Jóskát, Boross Zolit személyükben, na meg az általuk művelt tudományszakok ismeretanyagát. Eleinte furcsa volt számomra, hogy az ennek során felszedett ismereteket a Műegyetemen mérnökhallgatóknak fogjuk oktatni, de hamar megvilágosodott számomra ennek az új szemléletnek és irányzatnak az aktualitása és realitása. (Ne felejtsük, a hazai gazdaság – akkor népgazdaságnak hívtuk – a szigorú és teoretikus tervgazdaság hiányosságainak és hibáinak felismeréséből adódóan próbálta a piacgazdaság felé vezető utat és módszereket –az úgynevezett új gazdasági mechanizmust - kialakítani.) Segített ennek felismerésében, hogy főállásom továbbra is az iparban volt, és így a gyakorlatban tudtam lemérni, hogy milyen hiánypótló az a képzés, amit tanszékünk nyújt a jövő mérnök nemzedékének. Hogy a mérnököknek szükségük van munkájuk ellátása, vagy ha jobban tetszik, életpályájuk során gazdasági ismeretekre, valójában nem új dolog. Hisz magam is, az érettségi után a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetemre iratkoztam be, és közgazdászhallgató létemre együtt hallgattam negyedéves gépészhallgatókkal az Auditórium Maximumban Heller Farkas soha el nem felejthető előadásit a közgazdasági elméletekről. (Egyesek szerint azért iratkozott be a közgázra olyan sok leány, hogy itt ismerkedhesen meg és találkozhasson rendszeresen, nálánál idősebb egyetemista fiúkkal.) Tanszéki feladataimat ellátva előbb a villamosmérnöki és gépészmérnöki karon, (ami ipari múltam és tapasztalataim alapján kézenfekvő volt) majd Klár János professzor úr halála miatt néhány félévig a vegyészmérnöki karon tartottam előadásokat, vezettem gyakorlatokat. Ebben az időszakban volt alkalmam szorosabb oktatási kapcsolatba kerülni Kindler Jóskával. Oktatási tevékenységem során gyökerezett belém és erősödött meg bennem az a tudat, vagy --ha nem hangzik túl fellengzősen -- az az elkötelezettség, hogy gazdasági, szervezési, vezetési, később jogi, pénzügyi, menedzseri ismereteket, de legfőbbképpen rendszerszemléletet adjunk a mérnökhallgatóknak. Igen, az interdiszciplináris, komplex szemléletmódot és a rendszerben való gondolkodást. Ezt táplálták belém Liska Tibor, Szabó Kálmán egykori évfolyamtársaim, akik ez úton előbbre jártak, mint én, továbbá Kindler Jóska, Kiss Pista, Horányi Özséb, kortársaim, meg nálam fiatalabbak, akik szintén előbbre jártak e téren. Szükségszerű fejlemény lett az, hogy a tanszék kialakítsa a már végzett mérnökök számára szolgáló gazdasági, szervezési ismeretek oktatásának kereteit és rendszerét, megalapítva ezzel a posztgraduális, második diploma megszerzésére lehetőséget adó kétéves gazdasági mérnökképzést. Ennek keretében dolgoztuk ki, és oktattuk Boross Zolival sok-sok éven át a „Vállalati rendszer- és gazdaságtan„ elnevezésű tantárgyunkat. A gazdaságimérnök-képzés a tanszék egyik igazi sikertörténete, amit az is bizonyít, hogy a másik parton lévő egyetemtárs hamarosan szintén hozzákezdett a mérnök-közgazdászok képzéséhez. Mit kaptam én Kindler Jóskától és az általa képviselt életfelfogástól? Mindenek előtt fel kell idéznem azt az, ismeretségünk korai szakaszában lezajlott beszélgetést, ami ott, a „T épület” liftjében kezdődött, és amiben Kindler Jóska – a rá jellemző megfontolt de egyben lelkes érvelésével - ecsetelte, hogy most valami egészen új és remek ügy van kibontakozóban. Néhány erre vállalkozó értelmes ember összeáll, hogy elterjessze a legszélesebb értelemben vett vezető rétegben a rendszerszemlélet és interdiszciplináris gondolkozás igényét és gyakorlatát. Ehhez még központi alátámasztást is remélhetünk, az OT elnöke, Huszár István (egykori egyetemi hallgatótársam, egy évolyammal járt alattam az egyetemen) is támogatja ezt a kezdeményezést. Mire kissé odébb, a kísérleti atomreaktor oldalában elváltunk, már „ meg voltam győzve”: ez a jövő. (Az, hogy számomra, egész életpályámra is ez az elkötelezettség lesz meghatározó, azt azért akkor még nem tudtam.) Minden esetre megköszöntem a bizalmat, hogy e csapat tagja lehetek. Azután az következett, hogy számos találkozón, megbeszélésen, közös fejtágítókon, tanszéki vitákon műveltük egymást, érleltük gondolkodásunkat a rendszerszemlélet szellemében. Ennek sorfordító eseménye lett az, hogy a rendszerelemzés hazai ügyét gondozó kormánybizottság, a Magyar Alkalmazott Rendszerelemzési Bizottság (MAREB) titkárságát is ellátó szervezet, a Rendszerelemzési Iroda (REI) az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alá került, az akkori elnök, Pál Lénárd felügyelete alá. Mivel akkor már jó évtizede az OMFB-nél dolgoztam, a REI-t létrehozó és igazgató Kiss István, korábbi tanszéki adjunktustársam megajánlotta, hogy jöjjek az irodához és legyek helyettes igazgató. Ezt OMFB-s főnököm, Zentai Béla főkoordinátor és Sebestyén János állandó elnökhelyettes engedélyezte. A REI-ben összeállt fiatal, de már oktatói, kutatói tapasztalatokkal rendelkező csapat (Vecsenyi János, Vári Anna, Harnos Zsolt, Vályi István, Paprika Zita, Ruzsánszky Tivadar és mások) gyakorlati és elméleti tevékenységet is folytatott. Ennek keretében különböző fejlesztési programokat irányított, dolgozott ki, kutatási munkákat végzett, tanulmányokat készített. Ezen felül elméleti, ismeretterjesztő füzeteket, sorozatokat, tudományos feldolgozásokat adott ki, hazai és külföldi könyvek kiadásán bábáskodott. A REI képviselte egyben hazánkat az ausztriai Laxenburgban működő International Institute for Applied Systems Analysis (IIASA) intézetben; tartotta a kapcsolatot és szervezte együttműködésünket vele. (Erről több, Kiss István írásából tudható.) Kindler József gyakorlatilag állandó inspirálója, szakmai, tudományos tanácsadója volt ennek a tevékenységnek. Igaz, sohasem lett „alkalmazottja” a REI-nek, bizonyára szellemi szabadságát és kötetlenségét féltette, és mindvégig következetesen megőrizte. Kapcsolatunk ebben a korszakban igen intenzív, számunkra mindig gyümölcsöző és tanulságos volt, a nem ritkán kemény vitákkal együtt. Később, a REI korszak után, inkább alkalomszerűvé váltak találkozásaink. Vidéki rezidenciájába hazafelé menet, fel-fel keresett irodámban, hogy a világ aktuális kérdéseiről diskuráljunk, mondjuk el nézeteinket. Néha megtisztelt azzal, hogy egy-egy még csak gépírásos eszmefuttatását, dolgozatát adta oda nekem, hogy mint „querschnitt őrmester” olvassam el és mondjak véleményt róla. Esetenként, netán azért, hogy egyáltalán megértettem-e, hogy miről van szó. Sohasem volt köldöknéző, az elefántcsonttoronyba zárt tudós-típus, habár mindig magasnézetből, perspektívában, a környezetbe ágyazva szemlélte a jelenségeket. A gyakorlattal, az élettel való kapcsolatot kereste és ütköztette elméleti meggondolásaival. Ennek során, alapvetően kételkedő megközelítéssel, mindig csak azt fogadta el, aminek igaz voltáról, helytállóságáról maga is meggyőződött. A feltétlen tekintélytisztelet sem személyek, sem tanok tekintetében nem jellemezte. Nem voltak számára tabuk. Csak az általa is igaznak tekintet értékeket tisztelte, habár csalhatatlannak nem tekintette magát. Mindezek és még oly sok, itt nem említett jellemvonása, tulajdonsága olyan hatással volt az emberre, hogy nem lehetett szabadulni attól, még ha valaki akarta volna is. Így aztán elmondhatom, hogy öreg barátom, Kindler Jóska - ahogy gyakran üdvözöltem: Tábornok úr, (már, mint a szellem tábornoka) - nem csak egész életpályámat, hanem gondolkodásmódomat és alapállásomat, akarva-akaratlan tartósan formálta. És ezért hálás vagyok neki.