A képzési innováció a SZERVEZŐ MÉRNÖKKÉPZÉS

A képzési innováció a SZERVEZŐ MÉRNÖKKÉPZÉS 

Az országos jelentőségű egyetemi képzési innováció: a SZERVEZŐ MÉRNÖKKÉPZÉS. A funkciója világos, a tevékenysége méginkább. Szervező és mérnök. A Műegyetemen elfogadták még a Villamosmérnöki karon is, szakmérnökként. A képzés előkészítése,szakmai megalapozása MSZI (Magyar Szervezéstudományi Iskola) megalapítóinak köszönhető. Megvalósítás Ladó László és Susánszky János professzor vezette teameknek, tanszékeknek a munkája volt. A képzés több mint 20 év alatt elfogadott és sikeres (megszüntetése indokolatlan) volt. A képzés jelenkori helyzetét jól illusztrálja például az idézett beszámoló. Nem lépett a szervező mérnök helyére mérnök menedzser vagy menedzser mérnök (Pedig volt analógia a mérnök-tanár vagy a megszűnt gazdasági mérnök, az MBA előzménye). A szervező mérnök, mint képzési innováció sikerének titka a feltételek meglétében kereshető. A követelmények: Legyen a vezetés innovatív szemléletű, Legyenek gyakorlattal rendelkező munkatársak, Meglegyen az alkotó munka szabadsága, Legyenek iskolateremtő személyiségek, akiknek sajátja: a példamutatás, akik nobilitas naturális professzorok, a csapatépítők. A követelmények teljesültek.

Az  innováció indításához szükséges volt egy országos igényre, ez az új gazdasági mechanizmus volt, az ország együttes akarása, a változások igénye. Történelmi helyzet, jelentőségében a kiegyezéshez hasonlítható.  Ez a 1968-as új gazdasági mechanizmus. A reform megvalósításban a tanszéknek jelentős szerepe volt.  Ladó László az iparban szerzett tapasztalatainak felhasználásával részt vett a reform előkészítésében. Szabó Lászlóval (1919-1989), Susánszky Jánossal (1923-1999) hármasban vezetőképző előadásaikkal járták az országot. A továbbképző tanfolyamokra a KGM vezetése vezérigazgatókat iskolázott be. A „három tenor”, a három kitűnő előadó mondanivalójának összehangolása útján hirdette „az új idők új dalait”. Nemcsak előadásokat, hanem kerekasztal-megbeszéléseket tartottak. Majd ezek anyagát felhasználóan esettanulmányok keretében dolgozták fel a „képzeletbeli cégek” vezetési, tervezési problémáit. Ez a vállalatvezetés szemléletének formálása területén jelentős szerepet töltött be. Voltak segítőik, elsősorban Dózsa Lajos, Trethon Ferenc, Kindler József, Deli László és Kocsis József tanszéki kollégák.

A „hallgatók” rendkívül tanulságos és izgalmas, a valóságos helyzeteket tükröző vitákban dolgozták fel a tananyagot. Ma már ez az oktatási módszer széles körben ismert és alkalmazott, azonban a hetvenes évek elején merész újítást jelentett. Olyan sikeresek voltak a vezérigazgatói részvétellel megtartott tanfolyamok, konferenciák, hogy az itt megkezdett munka az adott vállalatokhoz kihelyezett tanfolyamokon folytatódott. Ezeken már a beosztott igazgatók, főosztályvezetők sajátították el az új szemléletű problémamegfogalmazást, és dolgozták ki javaslataikat, a saját gondjaik megoldására. Szükség esetén a vállalatvezetés az adott feladat végrehajtására Ladó professzor vezetése mellett tanszéki teameket bízott meg (Ladó László szakmai életútja című felsorolásban). Ilyen munkák folytak az évek során sok nagyvállalatnál, szinte az egész ipart reprezentálva. Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Ladó László másfél évtizeden át, 1964 és 1979 között nem csupán állandó, hanem igen népszerű előadója volt a legismertebb vezető-továbbképző iskoláknak (Borsodi Iskola, Kohó és Gépipari Minisztérium, Nehézipari Minisztérium, Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, Közlekedés és Postaügyi Minisztérium, Budapesti Műszaki Egyetem Továbbképző Intézete stb.).

A szervezés ügyében 1971 meghatározó jelentőségű volt, három évvel az új gazdasági mechanizmus indulása után áttörés történt. Az MSZMP Központi Bizottsága 1971. december elsejei, „A vállalati üzem és munkaszervezés korszerűsítésére” vonatkozó határozata nagy lendületet adott a szervezési tárgyak megerősödésének az egyetemeken. Igen sok publikáció jelent meg e tárgykörben. Például: "A szervezés időszerű kérdései” címmel a Kossuth Kiadó gondozásában. Együttműködésük kifogástalan volt, nem kevésbé Susánszky János professzorral, akihez régi barátság fűzte.

Ladó László és csapata készítette elő a határozatot, ezért szinte azonnal megjelent az alapmű, Dózsa Lajos – Ladó László – Susánszky János: „Az üzem- és munkaszervezésről".  Az MSZMP határozat végrehajtásával a művelődési miniszter Ladó László professzor urat bízta meg, hogy  végezze el a szervezési és a gazdasági tárgyak helyzetének feltárását a műszaki felsőoktatásban, azzal a kitűzött céllal, ha lehetőség van rá, indítsák el a nappali szervező mérnökképzést. Felálltak a bizottságok. Elnökletével és irányításával készültek a tényfeltáró anyagok. A bizottságok óriási munkát végeztek. A javaslatok, majd a határozatok mindenhol megnövelték a tárgyak óraszámát, még az általános graduális képzésben is. Minden mérnökhallgató számára két tárgy került bevezetésre, a „Vállalati rendszer- és gazdaságtan” és a „Vállalati vezetés és szervezés.” A szervezésnek az egyetemen való elfogadtatása, a tárgyak óraszámának növelése elsősorban a műszaki tárgyak védelme miatt volt rendkívül nehézkes. Mindenki féltette a maga óráit. Közismert, hogy a gépész- és a vegyészmérnök tevékenysége, főként a technológusé van a legközelebb a gyártáshoz, az ipari folyamatok szervezéséhez. Ezeken a helyeken a szervezés a műszaki tárgyakba többé-kevésbé beépült. A technológus tanszékeken a téma fontosságát nem kellett hangsúlyozni. Nem így a Villamosmérnöki Karon  vagy a termékek fejlesztésével foglalkozó tanszékeken. Itt a kreativitás jelentőségét talán túlzóan is misztifikálták, így maximum az értékelemzés létjogosultságát ismerték el. Ha hallgatót vagy csak időkeretet kellett volna adni a szervezés tárgynak, akkor már az is jelentős ellenállásba ütközött volna. 

A Műegyetemen nagy vita volt a nappali szakos képzésben, hogy mit tegyenek. Legyen, vagy ne legyen szak, van-e létjogosultsága? A Villamosmérnöki Kar professzorai elutasították a nappali képzést. Azzal érveltek, hogy a nappali hallgatóknak nincs ipari tapasztalata, nem tudják mihez kötni a tanultakat. Majd ha mérnökök lesznek, akkor megtanulják a posztgraduális képzés során, mit kell a szervezőnek tenni. Akkorra már találkoznak olyan valódi problémákkal, amelyekhez kapcsolhatják a szervezési munkát. Ez csak az ürügy volt, hiszen a felszín alatt az órakeret és hallgatói létszámok csökkenésének elkerülése miatt folyt a harc. Kell, és főként lehet nappalin oktatni az alkotótechnikákat, a fejlesztések tervezését, azok nyomon követését, de nagyon fontos a számítógépes termelésirányítás is. A frontokat nem lehetett áttörni, a Villamosmérnöki Karon a szervezési specialistaképzés nappalin végül nem indult be, viszont létrejött posztgraduális formában, villamosmérnöki szervező szakmérnök néven.

Ladó professzor úr elérte, hogy a Gépészmérnöki Karon termelési rendszer szak, a Vegyészmérnöki Karon pedig szervező vegyész nappali mérnökképzés legyen. Mindez óriási eredmény volt. Diverzifikálódott a kutatás- és a tananyagfejlesztés, egyre több egyetemi és ipari megbízásos munka várt a  tanszékre. 1974-ben Ladó László irányításával létrejött a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán a termelési rendszer szak. A szak kapcsán újszerű képzési együttműködés alakult ki a Karon belül a géptervezést, a technológiát, valamint a szervezést, gazdasági ismereteket és alkalmazott informatikát oktató tanszékek között. Részben a termelési rendszer szak integráló kisugárzása révén a tudományos munka területén is gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a Gépészmérnöki Kar több tanszéke között. 1974-től Ladó László professzor úr nemcsak az országban, hanem már a Műegyetemen is iskolateremtő lett. Ott, ahol apósa, Európa első villamosmérnöke rektor, dékán és akadémikus volt. Ladó László, a munkatársaival felépített "híd" alá mert állni. Az első évfolyamra beíratta legkisebbik lányát, Marikát, ezzel is igazolva, hogy jó ügyet szolgálunk. Hamar elérkezett 1976 tavasza. Ennek jelentősége a mi életünkben mérföldkő volt, mert végzett az első tanulókör, a termelési rendszer szakon. Dr. Maczó Kámán adjunktus volt az osztályfőnökük. A tanszékről indult a ballagás. Ilyen még nem volt a tanszék életében, hogy anyatanszék legyen. Itt diplomáztak a hallgatók, itt védték meg diplomaterveiket. Gondos előkészítő munka előzte meg a termés „betakarítását”. Nem csak a hallgatók, az oktatók is izgultak a megmérettetés előtt és alatt. A professzor úr, és kollégái is véresen komolyan vette a diplomatervezést. Azt, mondta:„Azt, hogy az órán mit mondunk, milyen előadást tartunk, az a saját lelkiismereti kérdésünk, de a diplomaterveket a könyvtárban bárki megnézheti később is, és ha a diplomaterv silány, mindannyiunkról levonhatja lesújtó véleményét. Nincs pardon, jól kell dolgozni!” 

A megalapozott szaktudást alapvető követelménynek tartotta Ladó László. Ezért is helyezett nagy hangsúlyt a konkrét oktatás mellett a magyar nyelvű szakirodalom megteremtésére. Kezdeményezte és szerkesztette az 1980-tól a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában megjelenő „Szervezettség és hatékonyság” című könyvsorozatot. Tucatnál is több mű jelent meg, így például: „A célszerű vállalati szervezet”,„Innovatív csoportmunka és a szervezés”, „Módszerek a vállalati hatékonyság összehasonlító elemzéséhez”, „Csoportos szellemi alkotó technikák” stb. A képzés meghatározó tananyaga Ladó professzor és munkatársainak tudományos tevékenysége, publikációi voltak. Ezek közül a legjelentősebb, a már idézett a „Szervezéselmélet és - módszertan. A vezetés szervezési funkciója” című könyv, amelynek több, átdolgozott, folyamatosan fejlesztett kiadása is megjelent az évek során. A könyv a szervezéstudomány történeti feldolgozásával és a szervezés lényegével, a szerző által kidolgozott szervezési modellekkel és azok alkalmazása során igénybe vehető résztechnikákkal foglalkozik, feldolgozva a tudományterületen publikált fontosabb kutatási eredményeket. Ladó László ezen kiemelkedő jelentőségű művét több nyelvre is lefordították. Munkásságát több száz magyar és idegen nyelvű publikáció őrzi az utókor számára.

A nyolcvanas évek vége már a változások előszeleit mutatja a világban, de főként hazánkban. 1986-ban közvetlen munkatársaival közösen tervezte a termelési rendszer szak reformját. Javasolta a termelési rendszer szak anyagának még jobb beépülését a mérnöki ismeretanyagba, az alkalmazott informatikai mérnök- és mérnök menedzserképzés létrehozását. Továbbá javasolta a sokrétű vállalati és oktatási tapasztalatát, valamint a szervezéselméletet és –módszertan anyagát felhasználva az „Innovációs menedzsment” képzés létrehozását (Ez volt utolsó tanszéki munkája, amit jelentős tanszéki oktatói kollektíva közreműködésével, annak csapatmunkájával tárt a nagy nyilvánosság elé). Javaslatának megvalósítására a tanszék elnyerte a képzés létrehozása céljából a Tudománypolitikai Bizottság által kiírt pályázatot. Ebben a munkában több mint ötvenen vettek részt, talán a tanszék pályafutása alatt a legtöbben. A teljesítés során több mint negyven tanulmány készült, tanszéki és külső munkatársak munkájának eredményeként. Természetesen a már meglévő, és a ’80-as évektől részben az innovációt is megalapozó, és főként a már sikerrel alkalmazott tananyagokba az újak szervesen beépültek. A képzést javasló tanulmány végén az irodalom jegyzékben igen nagyszámú, 130 publikációnál is több sorakozott. 

A termelési rendszer szakos gépészmérnökök és szervező vegyészmérnökök közül igen sokan jelentős szakmai karriert futottak be, nem kis mértékben komplex tudásuknak, nyitottságuknak és fogékonyságuknak köszönhetően, amely értékekre a képzés kiemelt hangsúlyt helyezett. 

1986-ban Boross Zoltán professzort a BME gazdasági főigazgatója állása megtartása mellett félállásban megbízták a tanszék vezetésével is. 1987-ben megváltozik a tanszék neve, az új név: BME Vállalati Vezetés és Gazdaságtan Tanszék, amely elkerült a Gépészmérnöki karról a központi egységhez. 1988-ban, 59 éves korában Boross Zoltán főállásban átvette a Tanszék vezetését. 

Egy korszak lezárult. 

A tanszék további története nem tartozik a könyv tárgyában.